Evangéliumi spiritizmus I. – 1935
Sokan csodálkoznak azon, hogy a spiritizmus mind nagyobb és nagyobb teret hódít magának. Pedig ez természetes dolog. Hiszen azt a kort éljük, amikor az emberek látni kívánnak, hogy higyjenek.
Az emberiség értelmi világa szédületes tempóban bontakozik ki; az ismeretek a mikrokosmos és a makrokosmos felé úgyszólván napról-napra tágulnak s ezzel szükségképpen lépést tart az emberi tudás egész rendszere. Ennek a fejlődésnek azonban nagy ára van. Mintha az értelmi síkon váló fejlődés az érzelmi világból vonná él az erőt: az emberiség érzésvilága szánalmasan elcsenevészedett. A tudás már a legapróbb részletekbe is belehatol s a legrejtettebb titokba, is belevilágít, úgy hogy minden tudományág annyiféle részre specializálódik, hogy az emberi elme szűk csak egy speciálrészlet ismereteinek átfogására is; ezzel szemben mindjobban elmosódik az emberi lélekből az érzéseknek az a finom árnyalatokra való elrészletezettsége, ami arra képesíti az emberlelket, hogy örülni tudjon egy kicsiny mezei virágnak, egy kis madár dalának, vagy más apró örömöknek, amilyenekkel tele van a világ; vagy együtt tudjon érezni egy síró gyermekkel s fájdalmat tudjon érezni egy megsebesült bogárka vergődésén. Ma már olyasmire „nem ér rá” az ember; csak a nagy effektusok vannak rá hatássál s az életét is direkt úgy rendezi be, hogy szinte elzárja magát az egyetemes élet finom rezgéseitől, s ehelyett a szenzációs, nagy hatások útvonalába áll, hogy azok eltompuló érzésvilágát megrezegtessék. Természetes, hogy ebben a korban az élő hit csak egészen szórványos jelenség; hiszen ehhez a legfinomabb részletekig fejlett érzésvilág kell, amely rezonál a láthatatlan, sejtelemszerű hatásokra, amelyek a szellemvilágból jönnek.