Kárma és kegyelem – 1939

Szerző: nevtelensz Közzétéve: január 9, 1939január 9, 1939

“Az ember nem azért ölt testet – mint ahogy azt ti magatokban tévesen kialakítottátok – hogy itt a bűneiért, tévedéseiért, hibáiért megfelelő szenvedéseket és bűnhődéseket vegyen magára, és ezzel mintegy letörlessze azokat; mennyire szegényes és mennyire tévedéssel teljes ez a felfogás!
(…)
Tulajdonképpen ez a testi élet csak átmenet, csak időleges itt tartózkodás a látszatvilágban, – mert ez csak látszat. Mindennek, ami van – legyen az öröm és boldogság, vagy fájdalom és szenvedés – a gyökere a láthatatlan világban van, a ti láthatatlan lelketekben, a szellemvilágban. Életetek gyümölcseit is oda viszitek át.
Nem az a cél, hogy itt ezen a földön legyen az ember boldog vagy boldogtalan; hiszen akkor nem lenne az életnek semmi célja, ha eltévelyedéseitekért, bűneitekért egy másik élet következnék, ahol szenvedtek, ahol – helytelenül kifejezve – fizettek, vagy olyan élet következnék, amelyben az erényeitekért, jó cselekedeteitekért megkapnátok azt a bizonyos jutalmat, amelyre a lelketek vágyik. Ti, akik Krisztus igazságát keresitek, és a szerint akarjátok újjáalakítani a lelketeket, hagyjátok el ezt a pogány felfogást, mert a ti részetekre egészen más világ nyílik meg, rátok egészen más jövő vár, mint amit a pogány látnokok és beavatottak kiolvastak azokból az igazságokból, amelyeket a földi szférákban a maguk fokozata szerint megláthattak.
A ti jövőtök nem itt e földön, és nem a földi szférákban van megállapítva. Ti Krisztusban éltek, ti egy magasabb eszme letéteményesei vagytok itt ebben az életben, habár hibáztok, habár tévelygők és bűnösök vagytok is.

Már más alkalommal kifejtettem előttetek, hogy ha valaki ebben a látszatvilágban testet ölt, az ennek a világnak terhét, tévelygését, sötétségét és homályos felfogását mintegy magára öltözi, amelyből csak a szellem világossága tudja őt kivezetni, kiemelni. Ebben a szellemi világosságban kell tehát hinnie a léleknek.
Az igazság törvénye különben is addig forgatja, súrolja, csiszolja az emberi lelket, s az embernek annyi ütközést kell elszenvednie, amennyi elegendő ahhoz, hogy a lelkében kialakuljon az az elfogadó érzés, amely őt a magasabb igazsághoz köti. Akiben ezeknek az igazságoknak elfogadására való hajlandóság még nem alakult ki, az a földnek még éretlen gyümölcse, az még nem emelkedhetik föl a magasabb szellemi szférákba, az még itt van itthon az ütközések, és a súrlódások e világában; őt a halál nem emeli jobb, békésebb, tisztább állapotba, hanem csak a valóság világába szállítja át, hogy a szerzett tapasztalatokat az előző tapasztalatok mellé felfűzze.
Amikor azután a sorozatos testöltések tapasztalatai megérlelik a szellemeket arra, hogy egy magasabb létállapot lehetőségét belerögzítsék az érzésvilágukba, akkor ezek az eszmék összecsoportosítják azokat a szellemeket, akik erre már alkalmasakká váltak, és új formák képződnek, hogy ezek együtt egy új világot teremtsenek.“

“A földi ember természete annyira összetett, annyira sok-sok apróságból – a múltból, a jelenből, a jelen körülményeinek a hatásaiból és a múltnak az ember életét követő árnyékaiból – tevődik össze, amely múltnak az árnyéka a jelen munkájának az anyagát képezi, – hogy azt lehet mondani, hogy az ember már egy elkövetkezendő jövendőnek a csíráját hordja magában. Én mindenkor azt mondom, és mindig arra figyelmeztetlek titeket, hogy az Isten kegyelmét, amelyet a mi Urunk a Jézus Krisztus által adott nekünk, elesetteknek, sohasem szabad a gondolataitokból, a reménységeitekből egy pillanatra sem kiesni engednetek. A kegyelem legyen mindenkor és mindenben az a vezérlő gondolatotok, amelyhez egész lényetekkel hozzátapadtok. Mert ha ti ehhez nem tudtok hozzátapadni, akkor elestetek olyan nagy, emberileg kiszámíthatatlan lehetőségek forrásától, amely lehetőségeket egyes egyedül csak az Isten adhat meg a földi embereknek és a szellemeknek egyaránt.”

Az idézetek a Kárma és kegyelem c. könyv részletei