Titkos tanítások II. 1936
Aki másnak szenvedéseket okoz akár testi, akár lelki értelemben egy pillanatnyi dicsőségért — mint ahogyan ez még a jó úton haladó emberek közt is megtörténik — az nem tudja, mennyit sűrít a maga részére a megoldozni valókban. Fájdalom, még a jó felé törekvő emberek között is él a rágalom, a pletyka, a rossznak másokról kárörömmel való megállapítása. És még ha ennek szóban nem is ad kifejezést az ember, egy alig észrevehető gúnymosollyal magát feljebb emeli. Azért igyekszik egyik ember a másikat megrágalmazni, hogy az ő jósága minél inkább kitűnjék. A mások hibái, tévelygései mintegy sötét keretet képeznek az ő fénylő tulajdonságai körül, és nem tudja a boldogtalan, hogy eljön az idő, amikor ez a sötét háttér mind jobban és jobban összeszorul körülötte, míg egészen elvész az ő egyéniségének igaztalan úton odasugároztatott ragyogása, és a rágalom és a pletyka szövevényébe, amelyet elhintett, ő maga fog beletévedni. És ez a szövevény az ő lelkéről is minden örömöt, minden megelégedést és békét éppúgy letép, mint ahogyan a tüskés cserjébe beletévedt emberről letépi a tövis és a bozót a felső köntöst, és megmutatkozik az ő lelki meztelensége az elkövetkező időben, hogy aki elsőnek tartotta magát, utolsóvá legyen.
Vannak, akik, amikor futnak egy cél irányában, és mármár közel érzik magukat a célhoz, hogy valaki el ne vehesse tőlük az elsőséget, kezeikkel és lábaikkal elgáncsolják az utánuk következőket, hogy biztosítsák a maguk számára a dicsőséget, mert nem akarnak a dicsőségben másokkal osztozkodni. Még a szellemiekben munkálkodó emberek között is vannak ilyenek. Nem tudják, hogy amikor elérnek a célhoz, nem azt a jutalmat kapják, amit vártak, hanem éppen csak egy üres tartályt szorongatnak a kezükben, a dicsőségnek külső, formai tartályát, amellyel visszaküldetnek, hogy azt töltsék meg valódi igazsággal, valódi szenvedéssel, valódi fáradtsággal, valódi kutatással. Nem számolnak azzal, hogy majd amikor újra felállnak, hogy versenyt fussanak, nekik is meg kell küzdeniük az üres dicsőségért törtetőkkel, és hogy azt az üres tartályt, amit ők már egyszer a dicsőség hajszólásáért megkaptak, a könnyeikkel, a szívük vérével kell majd megtölteniük.
részlet a könyv Bevezetőjéből
